Am Ende wird alles gut. Wenn es nicht gut wird, ist es noch nicht das Ende.
* Sagte Oscar Wilde. *

Dass Munch mehr als sein "Schrei" ist, weiß man im Hintergrund schon, ist aber üblicherweise nicht das Frühstücksthema per se. Anderes Etikett auf der Schublade Munch ist noch, dass sein Bild oft gestohlen wurde. Etwas mehr erfährt man von ihm nach der aktuellen großen Werkschau in der Schirn Kunsthalle, Frankfurt.

Zum Beispiel, dass der introvertierte Maler sehr gerne fotografiert hat und dass er bei ebendiesen Aufnahmen auch seine bereits gemalte Bilder als Motiv eingesetzt hat. Und dass er von Strahlungen aller Art unendlich begeistert war: Vom ersten Solarium, von den Röntgen- und von den Sonnenstrahlen. Dass er eine Augenkrankheit hatte und sein Hämatom im Auge malte, quasi den Blick des kranken Augen und das eigentliche Objekt. Aber vor allen Dingen bleibt der alles andere überwältigende Eindruck, dass Munch farbenfrohe, furchtbar deprimierende Bilder gemalt hat. Deren Titel sind, wie folgt: Landschaft und Leichen, Der Mörder im Allee, Schlägerei, Nach der Schlägerei und so weiter. Viele Bilder hat er auch sehr oft gemalt, quasi kopiert und wiederholt, bis das Motiv soweit abgeklärt war, dass er es für sich abschließen konnte.

Im Übrigen ist die Ausstellung echt zu empfehlen, nicht nur weil es draußen eh kalt ist sondern weil sie mit Kinderwagen begehbar ist (Grins, armer Bub, wird im zarten Alter schon mit solchen Themen traktiert aber er muss durch). Enigmatische Bilder, in starken Farben aufgetragen vermitteln Einblicke in die Welt dieses melancholischen Einzelgängers des Nordens.

Komisches Volk sind diese Eidgenossen. Ziehen durch die Straßen in geordneten Reihen wenn sie was zum Feiern haben und zündeln mit Vorliebe fetischisierte Puppen an. Am 16. April wird Sechseläuten gefeiert, als dessen Höhepunkt um sechs Uhr, genauer wenn die Turmuhr der St. Peterskirche sechs Uhr schlägt, ein riesiger Schneemann, namens der Böög auf einem 10 Meter hohen Scheiterhaufen angezündet. Vorher ziehen einen Nachmittag lang alle Zünfte in historischen Kleidern zum Feuer, am Vortag gibt es einen Kinderumzug für die zukünftigen Teilnehmer der Streetparade, damit sie sich die Route schon mal früh genug einprägen können. Der Böög ist übrigens mit lauter Knallern gefüllt und je schneller er verbrennt, desto schöner wird der Sommer. Anlässlich des Tages gibt es auch kleine und feine Küchlein mit einem Miniböög darauf, die natürlich uach, wie der Winter selbst, vernichtet werden müssen und auf manchen Bäckereien steht an diesem Tag der recht lustige Schriftzug: "Hütt schon gebööget?" Ich hatte Mitleid mit den unsrigen und habe sie im Kühlschrank versteckt...

Die Eidgenossen an sich sind schon sehr sympathisch - diese atavistischen Bräuche mit der Wintererbrennung jedoch erscheien Undine etwas grausig, oder sie hat nur zu viel Sennentunschi und Schlafes Bruder zu Gemüte geführt... Auf alle Fälle: Unser erstes Sechselüütti wurde ausgiebig gefeiert!

Noch ein wenig Lokalkolorit als Garnierung, für die Daheimgebliebenen: Im Umzug der Zünfte und ebenfalls im Kinderumzug gibt es zahlreiche Pferde. Die armen Tiere sind natürlich von diesem Massenzirkus, inklusive Feuer und Knall zum Schluss recht mitgenommen, deswegen werden sie zum Teil künstlich ruhig gestellt. Was in der Form kommentiert wird: "Mir sehen: Das Rössli, wo net gumpet, sind a bitzeli sedieret." (Auflösung: Man kann sehen, die Pferde, die nicht so lebhaft springen, sind etwas geimpft worden.)

***
Undine már hetek óta azon gondolkodik, hogy befagyasztja a blogot, valahogy nem megy a reflektorfényben való reflektálás aztán mégis annyi minden van, amit lát az ember, hogy mégis írni kell róla.

Itt van például a svájci (pardon, zürichi) tavaszköszöntö-télüzö ünnep, a Sechseläuten (Sächselüütti) amit talán úgy lehetne lefordítani, hogy hatot harangozás. Ennek röviden az a csúcspontja, hogy amikor április 16án a St. Peter templom tornya elüti a hatot, meggyújtanak a Bellevue-téren egy óriási máglyát, aminek a tetején a Böög, a telet szimbolizáló hóember áll, tele robbanóanyaggal és így szimbolikusan a bajokat és a telet megsemmisíti. Minél gyorsabban ég le a máglya és robban fel a Böög, annál szebb lesz a nyár a hagyomány szerint. Ezt megelözöen a zürichi céhek hagyományos, középkori kosztümben egy egész napon át vonulnak fel a tüzhöz, lovasokkal és zenekarokkal váltva. Elötte való nap pedig a gyerekek vonulnak fel különbözö történelmi ruhákban, ezen mi is ott voltunk, igaz csak nézöként, de mégis. Megfordult a fejemben, hogy ezek a Street Parade jövöbeli résztvevöi, akik már most tanulják az útvonalat... A pékségek erre az alkalomra kis sütiket sütnek, mini Böög-figurákkal, a telet ilyen módon is megsemmisítendö. Több pékség kirakatában láttam a feliratot: "Hütt schon gebööget?" azaz "Ma már Böög-özött?" :-) Szerintem senki nem sajnálja rajtam kívül a Böögöt. Minden esetre én a mieinket megmentettem és eldugtam öket a hütöszekrényben, hadd örüljenek ott a hidegnek.

"Rájöttem, hogy csak az lehet a világ legnagyobb kalandora, akinek van háttere." (Cseke Eszter, fényképész)

Valahogy így.

Úristen, úgy eltelt a február hogy még a blogolás is befagyott. A február valahogy a tél komprimált változata volt, mindent bele ami elmaradt, négy hétbe zsúfolva: Volt nagy havazás, nagy madáretetés, tél végi elgyengülés, minden. Most amikor ezeket a sorokat írom, ezek után az az érzésem hogy talán túlvagyunk mindennek a nehezén, nemcsak a télen.

A március egy gyönyörü ragyogó napon a Bodensee-nél talált bennünket. Olyan hihetetlen pillanatok ezek. Mikor az elsö meleg tavaszi napon az ember ott áll a kisfiávak a karján, a szeretteivel a végtelennek tetszö horizonttal szemben és a promenádon ott áll egy zongora, valószínütlenül lefegyverzö egyszerüségével, mint minden ami nem is lehetne másként és egy zongorista játszik álomszerüen hullámzó dallamokat...

Undine és Farkasa éppen az ünnepek utáni méregtelenítés keretében frissen facsart leveket isznak, Undine pedig egy banános tejturmixot mixel - és belekortyolva jön a nagy dé ja vu: "Hát ennek tisztára gyerekkor-íze van!"

...Idöutazás.

Nagytotálban látni a nyíregyházi önkiszolgáló éttermet (ahová szüleim idönként betértek és aminek sajnos már elfelejtettem a nevét) az alumínium lábú állóasztalokkal, amik nekem borzasztóan, elérhetetlenül magasnak tüntek még akkoriban - viszont volt kis gyerekasztal is, ahová mindig odaülhettem. És volt tavasz-turmix, mindig ezt ittam - mai szemmel biztosan valami rózsaszín porból készült kütyü volt, nem sok köze lehetett a tavaszhoz meg föleg a mai, 100% természetes bio gyerekitalokhoz, de az akkoriban még nem volt téma és én imádtam, szívószállal méghozzá, még ma is érzem az ízét a számban. És a másik nagy dolog pedig, hogy volt jóság-szelet, ez egy sima piskóta volt háromféle krémmel, ha jól emlékszem: alul vaníliás, középen rózsaszín és felül csokis krém volt benne, valahogy sosem bírtam eltelni a nevével és magamban irtó büszke voltam rá, hogy jóság-szeletet ehetek, olyan volt mint valami titkos kitüntetés és akkor is ezt választottam, ha pl. a dobos tortát talán jobban szerettem.

Kíváncsi vagyok, hogy majdan, ennyi év után az én kis tündéri pasikámnak milyen emlékmorzsái lesznek a kulináris tapasztalatok mezsgyéjén...

Das gehört jetzt auch zum schönen Jahresauftakt, dass der kleine Mann schon so groß geworden ist, dass wir mit ihm unseren ersten Besuch in den Gefilden der bildenden Kunst absolvieren konnten, nämlich im Kunsthaus. Er hat sich wacker geschlagen und alles bewundert, um dann bei den Riesengroßen bunten Miró-Flecken einzunicken - was man ihm nicht über nehmen kann, die berühmten Bilder der Miró-Matisse-Monet Ausstellung hat man wirklich schon genüge gesehen.

Die echten Schätze verbargen sich im Erdgeschoss, in der kleinen Ausstellung von Albert Welti, dessen Pastellbilder noch bis Anfang März dort ausgestellt sind. Zuerst wollten wir gar nicht rein, wir dachten: oh die alten Schinken, bestimmt nur Fasanenstilleben mit Birnen, grüne Alleen und ähnliches Zeug - aber!!! Die kleinen Pastellwelten fangen so wunderbare, mystisch-realistische Flügelschläge ein, dass man am liebsten eine Stunde vor jedem Bildchen verweilen möchte. Es ist wirklich eine besondere Mischung von Zeichnen und Malen und wie Welti die Pastellkreiden benutzt, ist wirklich fein!

Von Welti weiß man nicht wirklich viel, außer dass er ein Zürcher Maler, Zeichner, Literat und Böcklin-Schüler war und von 1894 bis 1965 lebte. Hier noch was Lesenswertes zu seinen Pastellbildern, die er eher als Skizzen betrachtete: http://www.wechselausstellungen.de/zuerich/albert-welti-landschaft-in-pastell/

Die Bildchen sind wirklich wundervoll und er selbst macht richtig Lust darauf, selbst Pastellkreiden anzupacken! :-)

Das neue Lektürejahr begann mit einem sehr kurzweiligen Gastro-Roman vom Schweizer Martin Suter, Der Koch, der wirklich lesenwert und toll ist, vor allem wenn man so an der Wahrnehmung von feisten Nuancen beim Essen und Trinken interessiert ist, wie Undine. (...Und dass die phänomenale Speisen meiner Schwiegermutter als Sternenkulisse zur abendlichen Lektüre dienten, hob das Leseerlebnis noch mal eine Ebene höher.)

Als dann Martin Suter fertig gelesen war, widmete ich mich Walter Moers, dessen zwei Werke, Die Stadt der träumenden Bücher und Das Labyrinth der träumenden Bücher, unter dem Weihnachtsbaum waren.

Nun, ich muss vorausschicken, dass ich keine allzu große Fantasy-Fan bin: Kein Harry Potter hat mich erschüttert und auch die anderen Helden seines Schlages habe ich mehr kritisch als begeistert aus der Ferne verfolgt. Die Stadt der träumenden Bücher ist verwandt mit ähnlichen düsteren Literaturspielchen wie Tintenherz oder Der Schatten des Windes, die schon mal ganz gut aber dann auch schnell vergessen waren. Einzig Tolkiens Hobbit-Saga hat mich als Teenanger fasziniert, so sehr, dass ich sein Gesamtwerk samt Rundenkunde und wer weiß noch was mehrfach zu Gemüte führte, aber das ist auch schon lange her. Jetzt wo ich es schreibe, wird mir bewusst, dass seit meiner letzten Tolkien-Lektüre mindestens soviel Zeit vergangen ist, wie ich damals alt war. Daran merkt man, wie die Jahre verstreichen - und auch, dass man bei Flugbuchungen und anderen registrativen Spielchen den Scroller mit dem Geburtsjahr immer weiter nach hinten schieben muss, ja, noch vor den 80ern, bis das ominöse Jahr erreicht wird - ich wette, in dem Moment fühlt sich jeder wie ein anachronistischer Lindwurm in der heutigen Welt.
Und mit dieser Metapher wären wir auch bei Walter Moers angekommen, den die Welt meistens als Comic-Zeichner kennt (Das kleine Arschloch und Kaptän Blaubär) und der als Autor des unglaublichen Doppelkunstwerkes in unseren bescheidenen Haushalt eingegangen ist, nämlich mit der Die wilde Reise durch die Nacht, in dem er Gustave Doré ein unsterbliches Denkmal stellt. Huhhh, war das ein langer Satz. Aber, der Die wilde Reise schon mal zu Gemüte geführt hat und sich durch die Geschichte geschaudert, gekichert und gesinnt hat, der weiß, dass Moers wirklich was hinter den Ohren hat.
Die Stadt der träumenden Bücher ist nach seiner eigenen Angabe nur seine Übersetzung aus dem Zamonischen, der eigentliche Autor heißt Hidegunst von Mythenmetz und ist ein dichtender Drache. Willkommen also in Zamonien, meine werten Leser! Draußen tobt ein Schneesturm und der Wind räumt gerade die Blumentöpfe aufm Balkon auf, mein kleiner Schatz schläft tief und fest, wie bei Unwetter meistens, die Kaffeemaschine und der Milchschäumer sind im Dauerbetrieb und so steht nichts mehr im Wege, dass man sich in Zamonien auf die Suche nach einem myteriösen Autor macht, zusammen mit Hildegunst von Mythenmetz, von diesem gutherzigen, etwas treudoofen angehenden Dichters, der von seinem sterbendem Dichtpaten eine brillante Manuskript erhält.
Das Werk ist eine Hymne an die Literatur an sich und ein unvergleichliches intertextuelles Spiel und Märchenparodie - und eine Liebeserklärung an die Gutenberg-Galaxis schlechtin. In diesem Werk lebt alles, was geschrieben und gedruckt wurde schon alleine durch seinen organischen Charakter - wie im Originalzitat von McLuhan: 
„Der Buchdruck neigte dazu, die Sprache von einem Mittel der Wahrnehmung zu einer tragbaren Ware zu verändern. Der Buchdruck ist nicht nur eine Technologie sondern selbst ein natürliches Vorkommen oder Rohmaterial wie Baumwolle oder Holz oder das Radio; und wie jedes Rohmaterial formt es nicht nur die persönlichen Sinnesverhältnisse, sondern auch die Muster gemeinschaftlicher Wechselwirkung.“ (Marshall McLuhan, The Gutenberg Galaxy, 1962)
Ich muss zugeben, dass mir das Buch zuweilen so abgedreht wirkte, dass ich es schon fast beiseite gelegt habe. Moers sprudelt nur so von Ideen - aber zum Beispiel bei der Szene, als unser freundlicher Lindwurm einem Konzert der Nebelheimer Trompaunenorchesters beiwohnt und dieses Das optometrische Rondo spielt, was selbstverständlich Mumenheimer Augenarztmusik ist - nun, da war ich schwer in Versuchung geraten, die nächsten Hundert Seiten weiterzublättern. Aber Undine hat eine gute Kinderstube gehabt, meine Mutter hat mir eingenbläut, nie nie nie sowas zu machen, sodass ich brav dran geblieben bin - und nicht umsonst.

Hildegunst von Mythenmetz verirrt sich in den Katakomben unterhalb von Buchhaim, die natürlich voll mit Büchern sind und nach diversen flachen oder auch spannenden Abenteuern trifft er dann auf die Buchlinge, diese liebenswürdigen zyklopischen Wesen, deren Lebensaufgabe darin besteht, einen Autor auszusuchen und dessen Gesamtwerk sich einzuprägen - lebendige Literaten also. Und hier beginnt der Heidenspaß aller Germanisten, werte Leser! Sollte ich mich jemals an einen Lehrstuhl einer Uni zurückverlieren, so möge mich bitte jemand daran erinnern, diese Passagen mit den Buchlingen den Erst- und Zweitsemestern als Ratespiel vor Auge zu führen! Denn die Buchlinge tragen die Namen ihres Autors - aber als Anagramm, sodass der Moers-Leser anhand von vorgetragenen Zitaten am Ratespiel live teilnehmen kann. Das Ganze ist so genial wie witzig gemacht! Um nur ein Beispiel zu nennen, steckt hinter Ojahnn Golgo van Fontheweg na, wer, meine Lieben? Natürlich Johann Wolfgang von Goethe. Oder Gofid Letterkerl ist kein anderer als Gottfried Keller. Mein persönlicher Favorit bleibt aber, schon alleine wegen seinem Tübingen-Bezug Dölerich Hirnfidler, also Friedrich Hölderlin. Grins.

Nun, jetzt bin ich grade bei der Hälfte des Buches angekommen, das sich langsam als Bildungsroman entpuppt, in dem der junge und wie gesagt, anfangs nicht so ganz helle Lindwurm sich zum Dichter durchgestaltet und kann diesen düsteren Fantasy-Germanistenschmöker kaum weglegen. Nimmt also Zeit an den langen Abenden für Zamonien und für dieses Buch, mit einem nach Muskat duftenden Glühkaffee und Bienenbrot! :-)

Ach so, das hab ich noch vergessen zu erwähnen, dass das Werk mit einer unglaubichen Liebe zur Typographie gestaltet wurde, man sieht ja, dass der Autor Grafiker von Beruf ist - und die Bilder erwärmen wirklich das Herz.

Ein  Wortpuzzle zum Jahr 2011 und auch generell, zu meiner Wenigkit: Also sollten hier die Worte stehen, mit denen mein Standard T9 erweitert wurde, die ich gestern Nacht durch einen lustigen Zufall entdeckt habe. Wenn das nicht Undine pur ist... ;-) Also hier die Summe meines persönlichen Vokabulars:

***
Wow
cool
ichs
juhu
Réka
Neon
Möwe
nicht
Chili
Samba
rockt
störe
sehne
sowas
Küsse
Dario
gibts
würde
Pasta
sehnen
Brunch
Bäuche
gefegt
morgen
Tulpen
radele
Bikini
Bräune
kühlen
Eisbär
Undine
Mousse
erhole
Wickeln
uncool
duftet
Safran
Zombie
Sander
zappeln
Kessler-Sekt
ruhigen
geweint
Coctail
Agentur
Dessous
fliegen
beneide
Weingut
spielst
wundere
strahlt
getankt
Giraffe
paletti
zaubert
Prosecco
konntest
schickst
kuscheln
Adliswil
weggehst
Wellness
versinken
Centrale
trostlos
unruhig
gesungen
geschneit
verfroren
aufheitern
schmiegen
Instinkt
Kugelfisch
Federball
meilenweit
Vorspeise
eingekühlt
Leichtsinn
verspätet
Nichtstun
Schwiegis
ungarischer
explosiv
Meeresgrund
geschwommen
Degustation
respektvoll
Brülltiraden
Italienischkurs
Schmetterling

***

Wenn das nicht ein gutes Jahr war?! :-)

Müszaki okok (internethiány) miatt a blog egyenlöre szünetel. ;-(

Már harmadik napja fúj az orkánszerü, rond szél, nagy, szürke felhöket hajkurászva maga elött  decemberi égen, amiböl kifolyólag nappal is sötét van és csapkod az esö - nem a legszebb adventi idö. Viszont újra aktualitást nyernek ezáltal Szabó Lörinc gyönyörü sorai, amit Halász Jutka énekelt anno és Undine is énekel most kicsi fiának. Megint meg kell állapítanom, milyen varázslatos ereje van a szavaknak, a verssoroknak - és nyelvünknek, mert kevés ilyen dal van más nyelven.

Szabó Lörinc: Szél hozott, szél visz el

Köd előttem, köd mögöttem,
Isten tudja, honnan jöttem,
szél hozott, szél visz el,
bolond kérdi mért visz el?

Sose néztem, merre jártam,
a felhőknek kiabáltam,
erdő jött: jaj be szép!
-megcibáltam üstökét.

Jött az erdő: nekivágtam,
a bozótban őzet láttam,
kergettem, ott maradt,
cirógattam, elszaladt.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,
csak szeretőm megmaradjon,
szeretőm: a titok,
ő sem tudja, ki vagyok.

Isten tudja, honnan jöttem,
köd elöttem, köd mögöttem.
Szél hozott, szél visz el, 
Isten tudja, mért visz el.

(Még a videóhoz annyit, amin amúgy Halász Jutja tök jól néz ki, hogy mindig kiskoromban mikor láttam a tv-ben, akkor teljesen egyértelmü volt, hogy a dobos srác (a napkalapban) az nem más, mint a bolond, aki kérdi, hogy mért visz el :-)))))

Undine ma elmesélné kisfiának, akit elöször látogatott meg életében a Mikulás, azaz svájciul Samichlaus, hogy honnan is ered ez a dolog. A Mikulásról (a keleti blokk lakóinak: Télapóról) persze mindenkinek bevillan, hogy egy nagy szakállú, kedélyes öregúr, aki édességgel kábítja a fiatalságot, de azért többet illene tudni róla - és ezért utánaolvasott:

Szóval: a mai Mikulás Szent Miklósként kezdte pályafutását, (december 6.án született) a kisázsiai Myra (ma Törökország) szent püspökeként. A keleti ortodox egyház ma is nagy becsben tartja emlékét. A legenda szerint egy éjjel három szegény lány ablakába három zacskó aranyat tett, hogy megszabadítsa öket a szegénységtöl, és tisztességesen férjhez mehessenek. Tehát Miklós az ablakba tett ajándékával megmentette a lányok becsületét. Innen ered az a szokás, hogy a gyerekek szépen kitisztított cipőjüket az ablakba állítják ajándék reményében. :-) 

Stájerországban Szent Miklós ünnepének előestéjén a Mikulás- már igen régóta - ajándékot teszaz ablakba tett cipőkbe - persze csak a jó gyermekekébe. Másutt személyesen tér be a házakba, megajándékozni őket. A Mikulás-nap szokásai a polgárság megjelenésével alakultak ki, s nagy valószínüséggel Ausztriából kerültek át Magyarországra. Bár a Mikulás ünneplése elsősorban a polgárság körében terjedt el, azért e jeles napon való ajándékozásnak a magyar parasztság körében is voltak hagyományai.
A gyerekek persze mindig tudni szerették volna, mit csinál a Télapó, amikor nem ajándékokat osztogat. Így született meg a Mikulás-legenda, mely szerint a finn Lappföldön lakik, és rénszarvasszánon közlekedik. Ami nem is legenda, hanem igaz: Undine 7 éves korában levelet írt a finn Télapónak (akit ott Joulupukki-nak hívnak), aki válaszolt is, saját kezüleg, Undine nagy örömére.

Az európai népeknél a Mikulást kezdetben hosszú ősz szakállú, földig érő köpönyeget viselő aggastyánként ábrázolták. Angliában a XVII. sz. óta jelenítik meg, máig legnépszerübbek a viktoriánus kor Mikulásai. Szent Miklós ünnepe Amerikában a XIX. században keveredett össze karácsony ünnepével, ekkor vált Christmas Fatherré. Amerikából az 50- s években (XX. sz) terjedt el az ún. amerikai típusú Mikulás, aki pirospozsgás, joviális, pocakos, mosolygós. Ruházata is megváltozott: rövid, prémmel szegélyezett kabátot és félhosszú csizmát hord. Már nem igazán hasonlít hajdani névadójára, a szentéletü Miklós püspökre. Az ajándékozás hagyománya, és Szent Miklós emléke, azonban máig megmaradt.

Na, mit szóltok? A képen pedig kis pasikám elsö Mikulása látható, merthogy ö jó gyerek, söt a legjobb...

Csütörtökön, december elsején 90 évesen meghalt a kisvakond apukája, Zdenek Miler - én pedig pont szerda este vettem meg a kicsinek (mint leendö karácsonyi ajándék) az elsö kisvakondos naptárát a 2012-es évre mert úgy gondoltam, ezek a képek az elsö év "alapmüveltségébe" tartoznak. Annyira jó volt annak idején a kisvakond kalandjaival felnöni! És amikor megkaptam az elsö kertésznadrágomat, akkor teljesen el voltam töle olvadva, hogy nekem is olyanom van, mint a kisvakondnak, egy kis felsö zsebbel amibe "belefér a kistükröm is" - mondta a kisvakond, majd én is, rettentö büszkén, mert az tényleg fontos volt, hogy hol az ember kistükre, már akkor is (lehettem vagy négy éves...).

Itt látható a szerintem egyik legzseniálisabb rajzfilm: a kisvakond és a zene. (Video: Youtube) Vagy százszor egymás után meg lehet nézni, mert szerintem még nem akadt ennél ötletesebb és szebb magyarázata a hangok képpé varázsolásának, színben és formában. Köszönjük, kedves Zdenek Miler!

recept is kerestetik, szerencsére van is itt egy kiváló, de a Gadnai Katika néni receptje is nagyon jól jönne... Ide mindennel, ha lehet! Köszönjük!

... ha a babacsek cumizásáról meg tudja az anyja állapítani, éhes-e

... ha a gyerek a szállodai kiságyban úgy alszik mint a bunda (míg az anyja óránként ugrál fel nézni hogy úristen, minden rendben van-e...)

... ha az autó hátsó ülésén megy a pelenkaváltás (méghozzá nagy tartalommal)

... ha a poronttyal a kézben illetve a háttérben megsül-megfö minden és még finom is lesz :-)

(Zárójelben: Ha még visszanyerem a csini gepárd formámat és Dario megszereti az autózást akkor hátra is dölhetek és beléphetek a vékony lábú, nap barnította Rutinos Zürichi Mamánk klubjába.)

Undine segítséget kér: Kelt tésztás mákos, diós bejgli/kalács recept kerestetik! Minden visszajelzésnek nagyon örülnék!

Őszi fényben és homályban,
Fel-feltámad régi vágyam:
Társaimmal útra kelni,
Fényt és felhőt úszva szelni.

Majd ha végem itt elérem,
Vadlúd formám vissza kérem.

Jó barátok, ismerősök,
Hogyha jönnek bíbor őszök,
Nézzetek fel majd az égre,
Égen úszó vadlúd-ékre,

S azt mondjátok eltűnődve:
Újra vadlúd lett belőle,

S most ott száll a V-seregben,
Hangja szól a fellegekben.

***

... milyen gyönyörü sorok. És melyik nyelvben vannak még ilyen gyermekdalok? Köszönöm Nektek, Halász Judit és Bródy János.

Ja, és akire ettöl nem jön rá a pogácsasütés, annak köböl van a lelke!

Az úgy volt... 
Szóval Undine könyörgött anyukájának, hogy küldjön neki Konzsudzsás meg Halászjutkás cédéket (lásd a Zeng az ének címü bejegyzést), ha már a gyermeke a magyar anyaföldtöl ilyen távol kellett hogy megszülessen, legalább hadd hallgassa ö is eme klasszikusokat. És így is lett, Undine anyukája küldte is villámsebességgel meg az épp hazautazó Eszterrel a CD-ket. Amit Undine feltett Darionak és a Helikoffer meg a Vadlúd-Dal között olyan honvágy tört rá, hogy még a pogácsasütés is rájött.
Namármost Undinének még sose jött össze a jó pogi, mindig vagy száraz lett vagy kemény vagy sótlan - de nem stimmelt sehogysem. Legutóbb Tiszadobon próbálkozott vele, egy tuti krumplis recepttel de az se sikerült. Most viszont egy alapos kutatómunka után a HVG gasztro rovatának köszönhetöen (LINK) sikerült rábukkania a tökéletes pogácsa titkára, ami ugyen szintén nagyon idöigényes, de érdemes belevágni, a siker garantált. Íme:

Sajtos-túrós kelt pogácsa

50 dkg finomliszt 
25 dkg vaj 
15 dkg tehéntúró
15 dkg juhtúró 
1 dl tej 
1 evőkanál cukor
30 gr élesztő 
1 dl tejföl
3 tojássárgája 
10 dkg reszelt sajt 
5 dkg reszelt sajt a szóráshoz
1 tojás a kenéshez

Az élesztőt felfuttatjuk a cukros, langyos tejben. A lisztet átszitáljuk, belereszeljük a fagyos vajat és hozzáadunk egy csipet sót. Kézzel összedolgozzuk. Hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, az áttört, kétféle túrót, a tojássárgáját és a tejfölt. Jól kidolgozzuk, hogy egynemű tésztát kapjunk. Cipót formálunk belőle, és letakarva meleg helyen fél órát pihentetjük. A megkelt tésztát 3-4 mm vékony lapra sodorjuk, megszórjuk a reszelt sajttal, majd mint a bejglit, feltekerjük és letakarva, meleg helyen újabb egy órát kelesztjük. Utána körülbelül két ujjnyi vastagra nyújtjuk, berácsozzuk késsel, megkenjük tojással, meghintjük reszelt sajttal és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk, előmelegített sütőben 200 fokon max. 20 percig sütjük.

Dario baba olyan jó gyerek, hogy Undine egyszerüen idömilliomos lett amóta leállt a tejezés rögös útján. Azóta van játszóidö, a lakás tiptop és van idö a konyhára is. Valamelyik éjszakai etetés delíriumában jutott Undine eszébe a mézes zserbó mint olyan, igazi hazai íz - és kisvártatva bele is vágott. A recept borzasztóan idöigényes, ideális tehát fiatal anyáknak akiknek a babája a hordozókendöben alszik. Íme, a titok:

MÉZES ZSERBó

Hozzávalók:

Tészta:

500 g liszt (rétes)
50 g vaj, vagy 90 g margarin
130 g porcukor
1 kávéskanál szódabikarbóna (németül: Natron)
2 db egész tojás
3,5 evőkanál folyékony méz
3,5 evőkanál tejföl

Lehet, hogy kell pici tej, ez a liszt minőségétől függ.

A lisztet elmorzsoljuk a zsírral, vagy margarinnal, hozzáadjuk a porcukrot, szódabikarbónát, a tojást, a folyékony mézet és tejfölt. Jól kidolgozzuk a tésztát, 4 részre osztjuk, kissé pihentetjük és a tepsi hátlapján, amit megolajoztunk, késfoka vastagságúra nyújtjuk, világosra sütjük. 30x40 cm tepsi. 180 fokon 6-8 percig sütjük.

KRÉM:

4 db tojássárgája
2 csomag vaníliás cukor
3 púpozott evőkanál liszt
Kicsit több mint fél liter tej
20 dkg margarin
20 dkg porcukor
3 evőkanál rum

Baracklekvár.

A tojássárgáját, a cukrot, vaníliás cukrot jól kikeverjük. A tejből kicsit elveszünk, a lisztet kikeverjük, hozzáadjuk a kikevert tojássárgáját, és ha már felforrt a többi tej, félrehúzzuk, beleöntjük a masszát, és sűrű krémet főzünk. A margarint, porcukrot felhabosítjuk, hozzáadjuk a kihűlt krémet, végül a rumot és mindet jól kikeverjük.

A lapokat megtöltjük a krémmel, úgy, hogy a második lapot először megkenjük baracklekvárral, erre a krém, majd a harmadik lapot is megkenjük lekvárral és ráborítjuk a krémre (lekváros rész lefelé), felülre krém, és beborítjuk a negyedik lappal.

Tetejére csoki mázat húzunk.

Félretesszük, hogy a csoki megdermedjen, és a lapok megpuhuljanak (4-5 órahosszat), és utána szeleteljük, 3,5 x 3,5 cm kockákra.

A süti életem egyik legnagyobb sikere lett, mert végre úgy néz ki mint egy igazi cukrászsütemény és aki eddig kóstolta, teljesen odavolt töle (nem is nagyon akarta senki elhinni hogy ilyen dolog otthon készült, már csak a munkaigényessége miatt). 
Tehát, lányok asszonyok, sütésre fel! :-) Sok jó pontot lehet vele szerezni az ismerösök körében, a pasinkról nem is szólva...